A Street Fighter II hasonló szerepet töltött be a verekedős arcade játékok történetében, mint az 1922-es Nosferatu a horrorfilmek univerzumában. Vagy az ősrobbanás az általános univerzumban.
A Street Fighter első részét fura módon nem nagyon szokták az arcade világörökség részeként emlegetni, noha 1987-ben hasonlóan úttörőnek számított. Ken és Ryu karaktere már ebben az epizódban is felbukkant, csakhogy a legendává váláshoz további kultikus karakterek és egy kötelező kerettörténet is elengedhetetlen volt. Jött hát Honda, Blanka, Guile, Dhalsim, Chun-Li, Zangief és a többiek, és a Street Fighter II minden idők egyik legnépszerűbb játéktermi alapvetésévé vált. 1994-re csak az Egyesült Államokban 25 millióan játszottak vele, így nem volt kérdés, hogy Capcom végez-e újabb fejlesztéseket a játékon. A Street Fighter első, 1991-es verziójában a karakterek közül még nem választhattuk Barlog, Vega, Sagat vagy M. Bison karakterét, velük csak ellenfélként tudtunk megküzdeni, miután legyőztük a korábbi ellenfeleket. Végül megszületett a Super Street Fighter II, melyben a harcosok listája négy további karakterrel bővült.
A játékosoknak egytől-egyig megvolt a külön története, ha csupán utóbbiakat vesszük: T. Hawk egy mexikói őslakos indián, aki különösen berágott M. Bisonra, miután az elvette ősei földjét. Cammy az angol titkosszolgálat Delta Red fedőnevű tagja, akit rejtélyes múltbéli kapcsolat fűz Bysonhoz. Fei-Long egy hongkongi harcművész, akit hadd ne mondjunk, ki inspritált, Dee Jay pedig egy jamaikai harcművész és táncos, aki utazásai során inspirációt gyűjt új dalaihoz. A sztori szerint a Street Fighter mérkőzéssorozatot pedig maga Byson szervezi, hogy utolsóként legyőzze, majd csatasorba állítsa a világ legjobb harcosait.
A Street Fighter alkotóit mellesleg a Final Fight című játék inspirálta arra, hogy az első résznél erősebb játékkal álljanak elő, ez utóbbi ugyanis nagyban hozzájárult, hogy első próbálkozásuk nem talált komolyabb visszhangra. A Street Fighter II-n immár 35-40 ember dolgozott, a játék költségvetése pedig 2,450.000 dollárra rúgott. A csapat két éven át dolgozott a programon, a célkitűzések között pedig kiemelt helyen szerepelt a kiváló grafika. A Street Fighter II kirobbanó sikeréhez hozzájárult továbbá Yoko Shimomura zenéje, aki a továbbiakban is a franchise zeneszerzőjévé avanzsált. A Street Fighter II a kritikusok körében is tarolt, a szaklapokban jobbnál jobb recenziókat kapott, egyedül Commodore 64-es verzióját nem fogadta osztatlan siker. Ami pedig a kereskedelmi sikert illeti: a Street Fighter II játékok világszerte 10,61 milliárd(!) dollárt hoztak a fejlesztőknek, ehhez hasonló eredményeket korábban csak a Pacman és a Space Invaders ért el.
